2012. március 17., szombat

Nem-sirató ének az elmúltról


Eláztatott furulya tövéből
Kihúzom a régi fájást
Elültetem az iszapba
Beteg sirályok lelke mellé
Ne vérezzen tovább
nyelje el torkába
Mindet mi akkor volt.
...
Új napra virradt a tó színe.

2012. február 14., kedd

Recycle: Parafatábla dugóból


A szobám dísze lesz ez a tábla, amin a legkedvesebb fényképeimet fogom tárolni. Tavasszal újrafestjük a falat, majd megmutatom a végleges állapotában is, ígérem! Addig is lássuk, hogyan készítettem el!

1. Első lépésként kellett egy kis inspiráció:

Ugyan azonnal beleszerettem ebbe az óriástáblába, azért nem lehetett volna egy az egyben kivitelezni. Az én apró szobámba jobban illik egy kisebb szív, a leendő lila falamhoz pedig a vörösboros dugók passzolnak.

2. Apuval megtisztítottunk, fűrészeltünk, csiszoltunk egy régi bútorlapot. Egy snassz téglalappal is beértem volna, de meggyőzött, hogy jár nekem a szívecske. :) Természetesen lehet új farostlemezt is használni, de így az igazi az újrahasznosítás.

3. Pálmafa ragasztó (Palma expressz faragasztó), tengernyi dugó (nem alkeszek vagyunk, apu hotelben dolgozik :D)

3. Most türelemjáték következik. Ki kell válogatni a nagyjából ép és egyforma magasságú dugókat. Külön figyelmet fordítani a különleges mintájúakra. Egy kismadaras volt a kedvencem, kár, hogy csak kevés volt belőle.



4. Egyenként ráragasztgatjuk őket a kívánt sorrendben. Én a széleknél kezdtem, de közben nem tudtam megállni, hogy a közepébe ne pakoljak. Az aljukat és az oldalukat is beragasztóztam. Apránként lehet csak haladni, 1-1 óra száradási időt hagytam a blokkok között.

5. A hézagokat kevés átlátszó Sziloplaszttal töltöttem ki, hogy biztosan stabil és tartós legyen.

6. Akasztó felszerelése: a farostba könnyedén beleszerelhetünk bármilyet. Elég súlyos lett a végeredmény, így mindenképpen két rögzítő pont kellett, bár a forma is ezt sugallta.

7. Jöhetnek rá a fényképek! :)

2011. november 12., szombat

Határsáv





















Némán kiáltok a szélnek (mindenki alszik jaj de mélyen alszik)
Hangtalan ordít bennem a keserűség (szétfeszít)
Nem tehetem nem tehetem ki őket ekkora tehernek (ha nem is pusztulnának meghalna bennük valami)
De a mélység magához vonz (aszfaltmágnes)
Hív hív hív engem hív

Most már minden egyszerű (a halálos zűrzavarban rend lett, ó rend lett)
Vegytiszta könny a mocskos földön
Fáj vagy nem fáj? (nem tudom)
Imbolyog a lég körbevesz a süvöltés (szeretem szeretem ahogy tépi a hajam)
Vak minden ablak (nem látnak engem a szegélyen)
Érzem, hogy nem érzem.

Nem szédülök. Vagy igen?
Nem tudom. Dobog a szívem.
Világ-peremen állok lábujjhegyen
Azon elmélkedem
Miért ne szakadjon meg most lélegzetem?

Beomlanak a falak (fel ne ébredjenek)
Zsibbad agyamban a káosz s a rend
Mi legyen velem?
Euklidész tévedett, mikor a szögeket mérte.
Newton is tévedett, mikor az almát kezébe vette.
Mert próbálom, de nem esem le!

2011. október 30., vasárnap

Disszonáns-nyöszörgő halott húsgöngyölegekből














Ízleld: pompás éjjeli termék ez
bíborzöld omladéknedvekből szőtt
ragadós aranyfonalak
gargalizálj az életnek nevezett szürke gennyháló
mindennapos hajszájával
s hajszála netalán megakad torkodban
csomókban
összefonódva kitépett csövekkel
felszántott belekkel
térdelj
s fogadd éltető aranysugarakat
csodás meghunyászkodásban
mikor már a kulcscsont roppan
akkor is viseld arisztokratikus csöndességgel
a megaláztatás újabb tűit újabb pengéit
de ne sírj...
nézd ma reggel
füstbe kelt a Nap
betakarni a fájdalmat.
s a legvégén úgyis
a Teljesség marad utoljára.

2011. október 21., péntek

Reggel











Az ég már a köldökömig ér.
Csésze billeg még ernyedt markomban.
Még alig látok át álmaim fátylán,
De az új napra mosoly csillan:
Talán ma minden görbe újra egyenes lesz.
Jajj, de miért ilyen keserű még mindig
A cukor, mit szeretett kezed teámba tesz?